Kisszentmárton Község Önkormányzata

Kisszentmárton

Kisszentmárton címere

Közigazgatás

Ország Magyarország

Régió Dél-Dunántúl

Megye Baranya

Kistérség Sellyei

Rang község

Irányítószám 7841

Körzethívószám 73

Népesség

Teljes népesség 299 fő

Népsűrűség 18,4 fő/km²

Földrajzi adatok

Terület 14,86 km²

Időzóna CET, UTC+1

é. sz. 45.82421” k. h. 18.02046”

A település elhelyezkedése

Kisszentmárton az Ormánságban, Ormánköz és Bőköz kistájak határterületén, a Drávától 5-6 km-re fekvő település. Megközelítése a Vajszló-Siklós „főútról” a sámodi leágazón keresztül a legkönnyebb. Közúton Pécstől, Görcsöny és Vajszlón át 42 km, Siklóstól Harkányon át 26 km, Barcstól Sellyén át 57 km távolságra van.

A település története

A mai Kisszentmárton területén és tágabb környezetében már i.e. VII-VI. évezredtől megjelentek embercsoportok, amit régészeti leletek bizonyítanak. a leletek alapján feltételezhető, hogy az évezredek folyamán különböző népcsoportok éltek itt. a Lengyeli kultúra emlékei éppúgy megtalálhatók, mint az avar, római, és a honfoglalás koriak.

Első írott emlék azonban, amely a falut említi 1399-ből származik. 1257-ben olvasható ugyan már egy utalás a településre, egy határbejárás során készített feljegyzés, ami a sámodi uradalom okori egyház (Okormindszent) földjét és szigetét említi ott, ahol ma Kisszentmárton fekszik. Magával a Kisszentmárton alakban írt településnévvel a XX. század eleje óta találkozhatunk. A megelőző névváltozatoktól függetlenül, a fellelhető források alapján egyértelműen beazonosítható a település történetének folytonossága. Szentmárton falut a középkorban a Boldogasszonyfalvi család birtokolta, majd Pusztaszentmárton néven a pécsi káptalan tulajdonába ment át. A török hódoltság idején lakossága erősen megfogyatkozott, de nem pusztult el, mint a környéken sok falu. Vannak ugyan források, melyek a település elnéptelenedéséről és a török utáni újratelepítésről írnak, de ez csak részben igazolható. Follajtár Ernő: Baranya Vármegye eltűnt helységei c. művében a falu nem szerepel az elpusztult falvak felsorolásában. Szerepel viszont a lajstromkönyvekben, ami meglétére bizonyíték.

A török utáni megfogyatkozott népességet 1701-ből származó adat szerint a környező falvakból származókkal telepítette be Szentmártonpusztát a Kamara. A faluról és a jobbágyok gazdálkodásáról szóló káptalani írás pontos képet ad a korabeli gyűjtögető, vadászó világról. „A jobbágyok a falvak határainak, továbbá a puszták vizeiben, holtágaiban, kiöntéseiben és tavaiban halásztak, csikásztak. A nádasokban szárcsákat és madártojást szedtek. Az erdő szolgáltatta nekik a vadat, a vadgyümölcsöt, és a különféle gombákat.” Ebből az is leszűrhető, hogy a földművelés, állattenyésztés szerepe nem volt olyan nagy fontosságú, mint más vidékeken.

1787. évi népszámlálás szerint már 34 házban 42 család élt, az összlakosság 220 fő. A XVIII. század elejétől nyomon követhető a falu fejlődése. Az 1850. évi népszámlálás is jó lehetőséget ad a település demográfiai helyzetének áttekintésére. Kisszentmárton lakóinak száma ekkor 348 fő (183 férfi és 165 nő). A házak száma 59 volt. a lakosság vallási megoszlása a következőképpen alakult: református 306, római katolikus 36, izraelita 6.

A település eredetileg 100-150 m-rel lejjebb volt mai helyzeténél. Az Ormánságban jellegzetes talpas házakból épült.

Az 1800-as évektől új falu kiépítése indult meg a „dombháton”. A régi falu halmaztelkes szerkezetét az új falu kétutcás, szalagtelkes típusú elrendezése váltotta fel, amely a mai napig fennmaradt. Ez társadalmi és gazdasági változásokra utal, vagyoni különbségek növekedésére. A század végére az egykerendszer - ami az egész Ormánságot sújtotta – a népesség csökkenéséhez vezetett. Ez az elv azt a célt szolgálta, hogy a parasztgazdaságok ne darabolódjanak fel öröklés folytán, hanem folyamatosan egy család tulajdonában maradjanak, öröklődjenek tovább. 1865-ben adták át a ma is álló református templomot, ami aktív hitéletre utal.

Az első világháború után betelepítésekkel a magyar lakosság mellett megjelentek más nemzetiségek is (német, horvát, szerb, cigány). Ebben a korszakban a falu lakossága elindult a polgárosodás útján. Nőnek a vagyoni különbségek, és az egyes társadalmi rétegek is egyre erőteljesebb polarizálódást mutatnak. 1838-ban megjelent Szeghalmy féle összegző kimutatás adatai szerint Kisszentmárton: „Község a siklósi járásban. Területe 2723 kh. lélekszáma 380 fő. Lakosai közül 367 magyar, 4 német, 9 egyéb anyanyelvű, felekezetileg 159 római katolikus, 219 református és 2 egyéb vallású. Református templom van a községben, lakóházak száma 72. közoktatásügyét 1 református elemi népiskola szolgálja. Foglalkozás szerint 332 lakós őstermelő, 29 iparos, 1 kereskedő, 6 közszolgálati alkalmazott, 4 nyugdíjas és 8 házicseléd él a faluban.”

Jelentős változás, hogy 1925-ben csatolták a faluhoz Mailáthpusztát az addigi Adelin Stan-t, mely1922-ig a viljevói járáshoz, 1925-ig Cún helységhez tartozott. A puszta a XIX. században, lecsapolt mocsaras területen épült és a Mailáth család birtoka volt. A puszta 6 km-re, D-re fekszik Kisszentmártontól, lakóinak száma 130-140 fő között ingadozik.

Rendszerváltás előtti helyzet

1950-ben alakult meg Kisszentmártonban a Tanács, amely 1966-ig működött, majd 1981-ig csak tanácsi kirendeltség volt a faluban, mely a Sámodon alakult Közös Községi Tanácshoz tartozott. 1982-ben ez is megszűnt, miután Vajszlóhoz csatolták közigazgatásilag a környező kis falvakat. Kisszentmártonban és Mailáthpusztán is sokáig volt alsó tagozatos kisiskola, ami Mailáthpusztán 1985-ben, Kisszentmártonban 1995-ben szűnt meg.

A háború előtt Vajszlón volt csendőrség, ezután a rendőrség Sámodon alakult meg, oda tartozott Kisszentmárton is. A községben 1970-től működött a Hazafias Népfront helyi szervezete. A Vöröskereszt 1936-ban alakult Kisszentmártonban. 1945 után folyamatosan működtek ifjúsági szervezetek (DISZ, KISZ), egészen a rendszerváltásig. A három szervezet aktívan dolgozott együtt a falu lakosságával, a helyi vezetőkkel és az iskolával. Közös programokat szerveztek, melyek nyitottak voltak és az egész település lakossága részt vett rajtuk.

Régi hagyományokra tekintett vissza a Kisszentmártoni Tűzoltó Egyesület tevékenysége is.

A két háború közti időszak infrastruktúrájáról és ellátási rendszeréről a következőket tudjuk: Köves út, járda nem volt. A faluban a háború előtt is volt telefon, melyet a háború után a két működő vegyesbolt egyikében helyeztek el. Önálló posta soha nem volt a faluban, Sámodhoz tartozott e tekintetben is. 1950-ben vezették be a villanyt, ami lehetővé tette a háztartási gépek elterjedését.1959-ben épült meg a falu országútja, három évvel később járda az út két oldalán. Az országút megépítése után 1961-ben autóbuszjáratot is kapott a község, amely reggel és délután érkezett. 1984-ben tíz ház rendelkezett vezetékes vízrendszerű fürdőszobával, amit hidroforos rendszerrel oldottak meg. Ebben az évben 16 háznál volt saját személygépkocsi.

A település egészségügyi ellátását a sámodi községitanács biztosította. 1965-ben épült Kisszentmártonban az orvosi rendelő és várószoba.

A megélhetés fő forrását a mezőgazdaság biztosította. Az emberek takarmánynövényeket, búzát, kukoricát, burgonyát termesztettek, sertést, szarvasmarhát, baromfit tenyésztettek. 1959-ben alakult meg a helyi Tsz, és 1960 őszén öt falu, - Adorjás, Baranyahídvég, Kisszentmárton, Kórós, Sámod – megalakította a „Közös Út MGTSZ”-t. A Tsz szerepe a rendszerváltásig meghatározó volt a községek életében. Munkahelyet, biztos megélhetést nyújtott, közösséget formált.

A korszak utolsó két-három évtizedében terjedt el és honosodott meg a dinnyetermesztés, amely ma is keresett gyümölcs a hazai piacokon.

Természeti kincsei, látnivalók